Körzeti Cserkésztábor - 2012. augusztus 3-10.
2012. augusztus 3-10-e között Fonyód helyett Királyhalomra, Csomay Ferenc kapitány helyettese Nagy Beatrix táborparancsnok meghívott minden egészséges fiatal és idős, írástudó és jó erõben levõ vitéz cserkészt a Homokháti Kistérségi Cserkészkörzetbõl, hogy segítsenek megerősíteni a Fonyódi végházat. Tudni illik ifjú Babocsai László úr bosszút állt apja megöléséért a török agán, aki rábízta lányát minden hozományával Babocsaira, de a lányra – vagy inkább a hozományára - Kales kapitány is szemet vetett... – itt kezdődik táborunk története.
Meg is érkeztek a bátor cserkészek a Körzet minden szegletéből és elkezdődött kapu és a várfalak megerősítése. Az első nap végére kifáradva tértek nyugovóra a sátraikba. Másnap kezdõdött az igazi élet, ugyanis a várfalaknak és a kapunak készen kellett lennie, mert közeledett a veszedelem, amely elől estefelé mégis menekülniük kellett. Összeszedték a legszükségesebb holmijukat és útrakeltek. Az idősebbek, mivel ők rosszabbul viselik a hosszú út fáradalmait, hátvédnek maradtak a várban, hogy feltartóztassák és eltereljék az ellenség figyelmét. A „várlakók” többsége pedig menetelt az éjszaka sötétjében, ameddig a lábuk bírta, egészen egy elhagyatott tanyáig, ahol megvacsoráztak és nyugovóra tértek a csillagos ég alatt, mert mindenüket hátra kellett hagyniuk.
A rövidnek tűnő éjszaka után a vasárnapi templombahívó harangszó ébresztette a menekülőket. Az útjuk így a szentmisére vezetett, ahol a jó Isten segítségét kérték a várvédők megsegítésére és a vár megvédéséhez. Az imákat meghallgatva délutánra meg is érkezett a komoly létszámú erõsítés, ugyanis kiscserkészeink megérkeztek a táborba. Délután párbajokkal tartották magukat formában a vitézek, ahol összemérték erejüket ügyességüket. Volt zsákban ugrálás, célbadobás, pókjárás, futás, talicskázás és még sok minden más.
A negyedik napon is korán ébresztette a tábort Pál, Kata és Péter kakasa. A délelőtt tanulásé volt az idő, délután pedig Sanyi bácsi szálította el a fiatalokat a közeli tóhoz felfrissülni.
Kedden megérkezett Dellini mester személyében Béla bácsi öregcserkész, aki nagy türelemmel és odafigyeléssel vezette be cserkészeinket a térképészet és a tájékozódás rejtelmeibe. A legifjabbjainknak ez nagyon bonyolult művészetnek bizonyult, de ők sem unatkoztak, mert kézműves foglalkozásokon alkottak szebbnél szebb tárgyakat titkos és kevésbé titkos barátaiknak.
A nap legfontosabb munkája a katapult elkészítése volt, mellyel Babocsai László urat szerették volna kiszabadítani a fogságból. A kilövőnek másnap komoly főszerep jutott, amikor a nagy „csatában” vizeslufi lövedékekkel megtöltve lövöldözték egymást a felek. Győztes nem született, mert a harcot senki sem úszta meg szárazon.
Csütörtökön reggel kirándulást tettünk a közeli Szelevényi erdőbe, ami szigorúan védett természetvédelmi terület. Várlakóink is az erdész vezetése mellett járták körbe az erdőt, aki megismertette az erdő életét, megmutatta védett növényeit, melyek csak itt találhatóak és érdekes állatvilágát. Az erdőből kiérve egy kb. 1000 éves romtemplom maradványai várták a látogatókat.
Kifáradva tértek vissza a várba a vitézek, de tudták, hogy az esti tábortűz nem csak a nap utolsó momentuma lesz, hanem a tábor legutolsó együtt töltött éjszakáját is jelenti. Másnapra csak a sátrak és a vár építményeinek lebontása maradt hátra, majd a szülők megérkezésével a szomorú búcsúzkodás.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Bethlen Gábor Alapkezelõ Zrt.-nek, hogy támogatta táborunk megvalósítását, Királyhalom Helyi Közösségnek, hogy biztsította számunkra a táborhelyet, valamint mindenkinek, akik munkájával és segítségével hozzájárultak gyermekeink gondtalan táborozásához.
Legvégül pedig Lord Baden-Powell of Gillwell, a cserkészet megalapítója utolsó üzenetének egy gondolatával szeretném zárni soraimat: „Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok...”